2011. február 20., vasárnap

7.hét február 11- 20.

Kendo csütörtök:
Kezdő

A Kokushikan egyetemi delegáció látogatásának első napja nálunk. Ota mester (8.dan) mellett idén Kubo (5.dan) segédtanár és két diáklány vett részt az edzésen. A kezdő edzésre még csak a japán lányok érkeztek meg, akik a suburi, kirikaeshi és uchikomi gyakorlás előtt egymással bemutatták az adott gyakorlatokat, majd beálltak motodachinak. Az edzés vége felé a mesterek is megérkeztek, akik heves fotózásba kezdtek.


Páncélos
Az edzés elején Ota mester köszöntő szavai után bemelegítettünk, Kubo sensei pedig félre tette kicsit a fényképezőgépét. Kirikaeshi és uchikomi gyakorlás után jigeiko következett, Ota mesterhez a legalább 2. danos vagy fölöttiek mehettek. Illetve a 2-3.danosok beálltak motodachinak.
Az edzés végén Ota mester arról beszélt, hogy örömmel látja, milyen nagy erőbedobással, lelkesedéssel edzenek a magyarok, ugyanakkor néhány hibára, hiányosságra is felhívta a figyelmet. Az egyik hiányosság a te-no-uchi terén jelentkezik, ez főként kirikaeshi gyakorlásnál érződik, a másik dolog, hogy figyelni kell a helyes, egyenes testtartásra. Pl. kote vágásnál helytelen csak előrehajolva, a hátat begörbítve "odapiszkálni" az ellenfélhez, ekkor is egész testtel, a hátat egyenesen tartva kell előrelépni és vágni. Azt mondta, ha ezt szem előtt tartva gyakorolunk, az előrehaladásunk folyamatos lehet.
Ezután Kubo sensei ismét heves fotózásba kezdett, Abe mester pedig felhívta a 2-3. danosok, tehát a motodachik figyelmét arra, hogy a teremben 10 pár számára van hely és erre oda kell figyelni. Ha 10 pár vív, akkor 11.-nek ne menjen fel senki, hanem álljon be valahová, mert veszélyes lehet, ha túl sokan vívnak egyszerre. (Dodzsem-effektus)

Hétfőre, már a kezdő edzésre a delegáció további 10 fiú diák tagja is várható.
(írta: Vachter Á.)

2011. február 1., kedd

5. hét január 31.- február 6.

Kendo hétfő:
Kezdő
edzés elején a szokásos lábmunka volt, ahol ismételten figyelmeztettek minket a shinai helyes tartására és arra, hogy ne lógassuk be túlságosan, mivel megnöveli a vágás időtartalmát és a reakció időt is megnöveli. Ez után a alaptechnikák következtek (men-men, men-do, kote-men, kote-do, kote-men-do). Ezt követően a kezdők alapmozgásokat gyakoroltak (chudan-no-kamae + négy irányba való mozgás), a hakamások pedig megismerkedhettek a men-kaeshi-do-val. Először helyben csináltuk, majd oldalra kilépéssel együtt. Az edzés maradék részében szintén ezt a technikát gyakoroltuk bogu-s motodachik segítségével. 
(írta:Pálinkó T.)

Páncélos
Az edzés elején alapmozgást gyakoroltunk végig át a termen, jogeburit, ment és fumikomit. Aztán párba rendeződtünk, sayu men, sayu doval kezdtünk, majd men vágás fumikomival, illetve kote men, motodachi shinaival védett. Ezt követően kaeshi do és gyaku do gyakorlás jött. Mentsuke, 4-es csoportokba rendeződtünk, ahol csoporton belül kirikaeshi, men, kote men, men taiatari hikimen gyakorlás volt. Ezt uchikomi követte, majd a magas danosok aikakarigeikoja jött, amit a kezdők aikakarigeikoja követtett, végül pedig ugyanebben a felosztásban mawarigeiko.
Fókuszban volt ismét a shinai felemelése, illetve az egy levegővel minél több támadást végbevinni uchikomi során.
(írta: Tóth Balázs Máté)

Kendo szerda (haladó páncélos):
Edzés elején sok men vágás gyakorlás volt, majd szétvált a csapat nemek szerint. Ezt követően kote-men gyakorlás volt, majd kote "taitari" 3x végén kote-men, Majd do visszafele kote-do következett, amit kote ojiwaza,végül men ojiwaza gyakorlás zárt. Utolsó sorban pedig jigeiko.
(írta:Tóth Balázs Máté)

Kendo csütörtök:
Kezdő
Az edzés elején lábmunka gyakorlás közben illemtan órát is kaptunk (mit szabad és mit nem a dojoban). Amiből kiderült, hogy a dojo nem csak egy hely ahol, kendozunk, hanem spirituális hely is. Ez után a alaptechnikák következtek (men-men, men-do, kote-men, kote-do, kote-men-do). Majd két részre választottak minket, a kezdők men és do kirikaeshi-t gyakoroltak a hakamások pedig men fumikomi-t. Később bogu-s motodachi-k segítségével gyakoroltunk. A motodachi mutathatott men-t, kote-men-t és do-t. Ez a gyakorlás szintén fumikomi-ashi-val történt. Az edzés végén suburi majd erősítés volt.
(írta:Pálinkó T.)