2012. október 17., szerda

Iaido

Október 16, Kedd

Az edzésen összesen 11 fő vett részt.

Bemelegítés után zenken tachigeiko következett, zenken mae, ezt követően pedig enbut mutatott be 3 fő. Itt is a múltkor említett "észlelési metódust" kellett alkalmazni, nevezetesen mire figyelünk, mit veszünk észre, mit tartunk fontosnak.

A bemutatók után közös gyakorlás következett; mind a 12 zenken kata kétszer, közötte pedig a szokásos ippon me mae volt a napi ajánlat:).

A katak után két csoportra váltunk, a válogatott és versenyre készülő tagok verseny jellegű gyakorlást csináltak időméréssel együtt, a többiek pedig a közelgő decemberi koryu vizsgára gyakoroltak, mindenki a szintjének és a követelménynek megfelelően. 

Iaido

Kedd, október 9

Különleges edzés volt a mai, egy érdekes és nagyobb lélegzetvételű téma került szóba. Mind iaidoban, mind kendoban, sőt még mindennapi életünben is pozitívan befoylásolhat az a szemléletmód, ami szóba került az edzés során.
A szokásos bemelegítés után meglepő módon rögtön enbu következett. Két válogatott tag és Hunor sensei mutatta be mind a 12 zenken katat, a "közönség" feladata pedig az volt, hogy próbáljunk minél több különbséget, egyediséget észrevenni azonos katakban. A gyakorlat célja az, hogy  úgymond "elültessen valamit a fejekben"; mi mindent lehet felfedezni azonos formagyakorlatokban. Ha ezt a megfigyelési, felismerési készséget aktiváljuk magunkban, úgy érdekesebbé, gazdagabbá tehetjük mind a saját iaiunkat, mind pedig azokat a pillanatokat, amikor mi figyelhetünk meg más gyakorlókat. Így tud izgalmassá válni ugyanaz a gyakorlat végtelen ismétlés után;).

Kifejezetten érdekesnek ígérkezett a feladat, hiszen 2.dan, 4.dan, és 6.dan fokozat mellett azonos katakat láthattunk, mégis nagyon más volt mindhárom enbu.

A bemutatók után mindenki elmondhatta észrevételeit; milyen különbségeket vagy éppen hasonlóságokat fedezett fel a katak során. Meglepő módon sok apró dolgot lehetett észrevenni; eltérő tempó, élesség, nyomás, hangulat, test tartás mind-mind előfordulhat. További érdekes dolog, hogy ki mit vesz észre a szintjéhez képest, miben tud különbséget tenni, és mire is figyel amikor egy bemutatót néz.

Az első sorozat után, immár a nézők benyomásaival gazdagodva ismét megtekinthettük mind a 12 zenken katat, és érdekes módon mindenkinél megfigyelhető volt változás az első sorozathoz képest.

Ezután közös gyakorlás következett, először koryu mae, és tsukikage katak után mind a 12 zenken kata következett kétszer, az egyes katak között egy-egy ippon me mae-jal.

2012. október 10., szerda

Kendo

Október 8, Hétfő

Páncélos edzés


Az edzésen elég sokan vettünk részt, a kezdő edzéshez képest 3-4 szeres volt a létszám:).

Bemelegítés után alapmozgás gyakorlás volt még egy helyben, men vágás, do vágás, kote vágás magasabban (mintha az ellenfél védené a menjét,és ezáltal feljebb lenne a koteja), gyaku do vágás összetételben.

Pointó: Fontos, hogy a bal kéz mikor megy fel furikaburiba, a bal ököl mindenképpen a fej fölé kerüljön! Ha erre a mozdulatra fókuszálunk, hogy  minél gyorsabban és helyes fogással hátra rántsuk a shinait, akkor szinte magától előre fog menni a kéz, így sokkal egyszerűbb és hatékonyabb lesz a vágásunk. Helyes fogás esetén a shinai fejünk mögötti része sem fog beesni, hiszen normális humanoidok esetén a kar és vállak nem nyúlnak annyira:P

Párokba rendeződtünk, majd páronként volt men, kote, do gyakorlás, valamint az edzés elején gyakorolt magas kote vágás,továbbá a motodachi men vágására men kaeshi do + gyaku do kombináció volt a következő feladat.

Pointó: A do vágásos feladatoknál a ritmusra fokozottan kell ügyelnünk, plusz értelemszerűen minden nagy mozgásos feladatnál a furikaburira vonatkozó részt is észben kell tartani.

Mentsuke után a szokásos kirikaeshi, nagymozgásos men vágás issoku itto no mai-ból 6x egy levegővel, és a távolról belépés után nagymozgásos men vágás 2x, kote-men nagymozgással 2x, do vágás 2x volt a napi ajánlat.

A következő téma a kote suriage men kombináció gyakorlása volt, motodachinként legalább 4x.

Pointó: Minden nagy mozgásos men vágás gyakorlás során, valamint persze kirikaeshi, és uchikomi alatt is ellenőrizzük a kamae-unkat, tökéletes ki ken tai ichi-re törekedjünk, és legyen lázá,de ne legyen túlságos!:) A kote suriage men kombináció esetében nem szükséges előre lépni, vagy csak egészen minimálisat, hiszen a távolság lehet hogy nem lesz ideális, továbbá a jobb kéz megfelelő csavarására, és arra kell figyelni, hogy a kote vágás hárításakor a kensen középre mutasson, hiszen így tudjuk helyesen előkészíteni magunknak a lehetőséget a hárítás utáni men vágásra. Természetesen lazán és gyorsan, mert ha befeszülünk akkor erőltetett lesz és lassú:).

Az edzés végén a motodachikkal jigeiko volt, majd pedig az utolsó 15 percben szabad jigeiko

2012. október 7., vasárnap

Kendo

Október 04. csütörtök

Páncél vizsga videó.
Vizsgázók: Koma Zsófia, Ódor Attila, Borsi Tibor (mindhárom sikeres, bár 10 edzés még men nélkül)





B.T.